|
|
|
|
|
Nyitólap > Nyitolap
"Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet, a biztos hitel forrása"

A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet 2007-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az elmúlt fél évszázad alatt folyamatosan fejlődtünk, jelentősen növeltük kirendeltségeink, ügyfélkapcsolataink számát. A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet működése alatt megőrizte, és a jövőben is hangsúlyt fektet tradicionális küldetésének. Együttműködünk minden helyi kezdeményezésben, amely a vállalkozások, önkormányzatok, magánszemélyek boldogulásához vezet. Felkaroljuk, illetve részt vállalunk a kistérségi, illetve települési célok megvalósításában. Mint a helyi közéletek szereplője, törekvésünk a munkahelyek teremtésének, megőrzésének elősegítése, a nyújtott pénzügyi szolgáltatások révén a települések népességmegtartó erejének fokozása. A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet iránti elkötelezettséget, bizalmat nyilvánítja ki a több mint 12.000 ügyfele, akik megtisztelik szolgáltatásai igénybevételével.
Mára a Takarékszövetkezet kaposvári központtal, kultúrált fiókhálózattal, korszerű ügyfélterekben, hatékony hitelintézeti technológia mellett, termékek és szolgáltatások széles körével (hitelek, betétek, befektetési, értékpapír termékek, elektronikus bankolás: ATM-ek, internetbanking, home banking, bankkártyák, SMS szolgáltatás, POS terminál), korszerű számlavezetéssel áll az ügyfelek rendelkezésére.
Munkatársaink felkészültsége, személyisége, emberi magatartása Takarékszövetkezetünk tőkéje. Az ügyfelek szakszerű, prudens kiszolgálása, a kirendeltségek családias, közvetlen hangulata, az emberi kapcsolatok fenntartását is feladatának tekintő vezetés és dolgozók biztosították és biztosítják a jövőben is Takarékszövetkezetünk fejlődését.
Hitelintézetünk 25 kirendeltségével, mintegy 11,5 milliárd forint összegű mérlegfőösszegével Somogy meghatározó pénzügyi szolgáltatója.
Termékeink, szolgáltatásaink könnyen elérhetőek.
Üzleti célkitűzéseink:
- A pénzügyi szolgáltatások körének növelése, versenyképes, megfizethető kondíciók mellett.
- Az informatikai háttér folyamatos fejlesztése.
- Dinamikus üzleti aktivitás, ügyfélkapcsolataink ápolása, fejlesztése.
- A vidékfejlesztési programokba történő aktív bekapcsolódás, a programok társadalmi közvetítése.
- Biztonságos, jövedelmező működés hosszútávú fenntartása.
- Piaci pozíciónk növelése.
- Jó hírnevünk megerősítése.
Forduljon hozzánk bizalommal!

Lépéselőny ma magyar bank ügyfelének lenni. A Takarékszövetkezetek 100%-ban magyar tulajdonban vannak. A világ pénzügyi időjárásától független, saját betétállományuk teszi őket képessé arra, hogy hitelnyújtással legyenek partnereik hasznára. A Takarékszövetkezetek szabadsága az Ön szabadsága.
www.magyartakarekok.hu
|
|
|